Principessa Libera

Principessa – már maga a szó is fejedelmi. A Hercegnő a Balatonon igyekszik megszerezni a neki kijáró tiszteletet, elismerést. A cél nem kicsi – elnyerni a Balaton Kékszalagját.

Nemzetközi eredményei fel is jogosítják arra, hogy ily merész álmokat dédelgessen a hajó. Mert a Principessa egy igazi fejedelmi alkotás. A vízvonal, a karcsú árboc, a keret és a trapézok sokasága már a parton súgja a nézelődő fülébe – száguldj velem. Ahogy a test a vízbe ér, a vitorlák kidagadnak, a trapézok megfeszülnek, a legénység szíve megdobban – a rohanás a víz felett semmihez sem fogható, szavakkal nehezen megfogalmazható érzés.

A hazai vitorlázók titkos vágya, hogy életükben egyszer a dobogó tetejéről emelhessék a magasba a Balaton Kékszalagját. A Principessa Sailing Team sincs ezzel másként, és ennek megvalósítása érdekében alakítja életét, és hajóját. A csapat feszített felkészülési programot hajt végre, melyben megtalálhatók a sebességi, állóképességi és technikai gyakorlatok is. A kormányt a többszörös magyar bajnok Kaiser Kristóf fogja, a vízen a csapatkoordináció, a parton pedig a csapatvezetés Oroszlán Péter kezében fut össze, aki az egyéb hajókon elért sikerei mellett 2008 óta vitorlázik a Hercegnő fedélzetén. A legénység soraiban megtalálhatók hazánk ifjú kiválóságai, bajnokai, elszánt, sikerre éhes vitorlázói.

A lehetőség tehát adott.

Bízunk benne, hogy Balatonfüred nagy örömére, csapatunk büszkeségére, támogatóink és tulajdonosunk, Németh Péter dicsőségére rászolgálunk mind a Balatonon, mind pedig idegen vizeken.

<<<Bemutatkozás

Történelem >>>