Egy nap két test

Izgatottan vártuk ezt a napot – végre kipróbálhattuk magunk az SL-33 katamaránt.

A hajó pénteken érkezett a Hajógyári kikötőbe. Ez az a hely, ahol a Principessa Sailing Team támogatókra talált a kikötő tulajdonosai és üzemeltetői személyében. Az első nap a szereléssel telt, hiszen mi még sosem raktunk össze konténerből katamaránt. Igazi nagy LEGO, de természetesen kaptunk mellé segítséget. Az SL Performance Race Boats Gmbh két embere Andreas Labek és Ralph Schatz elkísérte a hajót és tapasztalatával koordinálta a munkánkat. Ennek eredménye lett a péntek esti daruzás, és a sikeres vízre szállás. Az időjárás mindvégig kegyes volt hozzánk, egy szavunk sem lehet.

Szombat reggel szívdobogva szereltük fel a vitorlákat a karcsú fekete jószágra, és kellő adrenalinnal feltöltekezve vontáztunk ki a Balatonfüred előtti vízterületre. A kormány természetesen a német gazdáknál volt, míg mi felváltva könyörögtük fel magunkat a fedélzetre, ezáltal is újabb információkat elcsípve a katamarán titkot halmazából.  Az időjárási előrejelzés borús, egyre erősödő nyugatit jósolt, így ennek megfelelően készültünk. Kezdetnek egy szál nagyvitorla is elég volt ahhoz, hogy izgalomba jöjjünk. Majd szép sorban a többi, míg egy testen nem sikerült vágatni. Fantasztikus élmény. Könnyed haladás, döbbenetes gyorsulás. És persze felfröccsenő víz – ami a novemberi időben azért elgondolkodtató. Siófok roppant hamar a látómezőnkbe került, melynek környékén Morzsi és a THE 420-as csapat edzett. Na, ők is megszállottak ám, de ez nem újdonság – THE utánpótlás eredményeit sem a szél fújta össze. A bőszeles vágatás után a cirkálás következett – ezt bizony kellő óvatossággal követtük el.  Nem összeszokott személyzet, lyukas, pöffös nyugati, hideg víz, borús idő – ez mind okot adott arra, hogy kellően éberek legyünk. Alsóörs előtt egy újabb fanatikus kishajós falkával találkoztunk. Csomesz edzette a BYC laseres csemetéit, élükön a Vadnai gyerekekkel. Ezen meg sem lepődtünk. A szél erősödésével az északi part is közeledett, felette a lila esőfelhőkkel. Nem kísértve a szerencsénket még az eső előtt kikötöttünk. A német mentorainktól érzékeny búcsút vettünk, majd magunkra maradtunk.

Vasárnap újabb Lego ismereti vetélkedéssel telt. Vajon sikerül –e a közönség segítsége nélkül az eredeti dobozba visszacsomagolni a terméket? Nos, pár óra elteltével meg is volt a válasz, sikerült. Pazar találmány, a konténer utifuti, elfér benne minden, védett helyen, és frappánsan szállítható is. Naná, hogy azonnal beindult a fantáziánk, mik is lehetnek a képzeletbeli úti célok – na de nyugi, ez még odébb van. Először tanuljunk meg menni vele – mert, hogy megtartjuk e a Black Jack katamaránt, az ezen hétvége után már nem is volt kérdéses.

INFO: Team Black Jack
FOTO: Rozsda