Egy újabb katamarán a tavon

A Balatonfüredi Yacht Club innovatív legényeiből 2006-ban alakult egy Kékszalag formáció, mely eddig Principessa Sailing Team néven érte el sikereit. A Kékszalag dobogójának minden fokán álltak már, de az összetett győzelem még várat magára. A Magyar Vitorlás Szövetség szabályváltozásai lehetővé teszik, hogy 2014-től kezdődően minden esztendőben nyílt legyen a Kékszalag – azaz katamaránnal is részt lehet rajta venni. Nos, megérkezett a Principessa Sailing Team katamaránja is – az SL 33, azaz a Black Jack.

Az SL 33 típusnévvel illetett katamarán 2011-ben mutatkozott be. 2012 során a tesztelés zajlott, és már ebben az évben megjelentek az európai tókerülő versenyeken is, többek között a Kékszalagon, ahol a második helyen végeztek.  A hajó 2013-re került végleges formába, amit eredményei is bizonyítottak. Összetett 10. helyen végeztek a svájci Bold d’Or tókerülő versenyen, és még abban az esztendőben megnyerték a német Rund um den Bodensee regattát is.

A katamarán a legkorszerűbb anyagok felhasználásával épült. A test T700 karbon és nomex méhsejt szerkezetű. Az árbocot a Hall Spars szállította hozzá, mely szintén a legkorszerűbb karbon technológiával készült. A fedélzeti szerelvényeket a Harken és a Spinlock biztosította, a vitorlázatot a nagy katamarános múlttal rendelkező svájci Europ’ sails készítette.  A speciális versenycélokra épült katamarán különleges jellemzője a több mint két méter merülésű ívelt svert, a 19 méteres árboc és az alig több mint 600 kilogrammos súly. A legénység ehhez mérten három – öt fő között mozog, az időjárási viszonyok és a legények tömege függvényében. A közel 11 méter hosszú és 9 méter széles fekete rohanógép a 140 m2-es reacher révén a szélsebesség kétszeresével is képes száguldani a vízen.

Az idei AC versenysorozaton részt vevő ETNZ csapata is ezzel a típussal készült fel. Az új-zélandiak az SL Performance munkatársaival elkészítették hozzá a „T” kormányt, az „L” svertet, és mi sem természetesebb, mint a merev szárnyat is. A fejlesztők azonban óva intenek mindenkit az esztelen költekezéstől, hiszen az ő tapasztalatuk szerint az európai tőkerülők domináns szele gyenge, így a hagyományos vitorlázó üzemmód ezen körülmények között eredményesebb lehet.

A Principessa Sailing Team tagjai eddig az egytestű libera fedélzetén bizonyították rátermettségüket. Ám, ahogy a „Team Black Jack” katamarán projekt vezetője Nagy Rozsda Attila fogalmazott, itt az ideje, hogy haladjunk a korral. Ha sikerült a tőkesúly nélküli liberával is megtanulni vitorlázni, nyitva áll a lehetőség a katamarán megszelídítése előtt is.

Ám ez még a jövő szezon zenéje.

INFO: PYC
FOTO: PYC