Szentkirályi – Principessa újra a dobogón

Rauschenberger Miklós és legényei komoly küzdelmet vívtak az ellenfelekkel és az elemekkel a hétvégén megrendezésre kerülő X-Trade Brokers Nagydíj, BALATONI ÉVADNYITÓ Nagyhajós távversenyen. Az összetett második helyezéssel az egytestűek első helyezése is együtt járt az izgalmas regattán.

A Principessa Libera legénysége már pénteken bemelegített a hétvégére, hiszen az egyik főtámogatójuk a Buda–Cash Brókerház fiókvezetői vendégeskedtek náluk Balatonfüreden. A sikeres ismerkedés másnapján igazi verseny következett, az Évadnyitó.  Ahogy az már lenni szokott, szikrázó napsütés fogadta a meghívott vendégeket. Beszédet mondott dr. Bóka István a város polgármestere, dr. Gál András Levente a Magyar Vitorlás Szövetség nemrég megválasztott új elnöke, és Borkai Zsolt a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, majd délben eldördült a startpisztoly.

Évadnyitó 2012Remek rajtot követően a Vándor Róbert kormányozta katamarán a bőszeles Balatonfüred – Alsóörs távon az élre állt. Ám a két Libera – a Szentkirályi–Principessa és a Raffica – között azonnal komoly párharc alakult ki, melynek köszönhetően csodás csapatvetélkedést láthattak az érdeklődők. Az Alsóörsi jelet az időközben felzárkózó Buda-Cash Vodafone katamarán vette másodiknak, köszönhetően a késleltettet rajtnak. Harmadiknak a Raffica érkezett, nyakán a Principessa loholt. Alsóörs után Tihany következett, amit cirkáló üzemmódban teljesítettek a versenyzők. Ennek köszönhetően átrendeződött a sorrend is. Az első hely birtokosa nem változott, Vándor Robi 35 lábas fekete lopakodó katamaránja őrizte vezető helyét, bár a cirkáló szakaszban egyre jobban húzta magára az ellenfeleket. Az egészen éles szögben vitorlázó Váradi Szabó János kormányozta Buda–Cash Vodafone egység megközelítve az élen haladókat fordult a második helyen. Ekkor a szél a kezdeti 2-3-asról a beígért 4-5-ös erősségűre ment fel. Közben helyet cserélt a két libera, és Tihanyban már a Szentkirályi Principessa fordult a harmadik helyen.

Az igazi kihívás azonban az utolsó szakaszon érte a mezőnyt, ahol a Tihany–Balatonfüred távot már 5-6-os széllökések közepette kellett teljesíteni, már erős pöffös északi szélben. Váradi Szabó János döbbenetesen jött fel a második helyen társaival, és Évadnyitó 2012kockáztattak a győzelemért. Talán meg is lett volna, ha fel nem borul a kéttestű ékszer, amivel a győzelmi esélyek is odalettek. A Principessa csapata bölcsen járt el és csökkentette a vitorlafelületet, így magabiztosan zárkóztak fel a második helyre, ami egytestűek között az első helyet jelentette.  A Raffica a harmadik helyen futott be, szintén csökkentett vitorla felülettel.

 

Kiváló bemelegítés volt az egész mezőny számára ez a szélben bővelkedő verseny; reméljük, remek évad vette ezzel kezdetét.

 

INFO: PYC

FOTO: Rozsda